dmdamedia

Shannara – A jövő krónikája

Átlag: 10.0 - 1 szavazat

Értékelésed:

random

Több ezer évvel az emberiség veszte után, Négyföldre halálos veszély leselkedik. A világ maradékénak sorsa három, nem hétköznapi fiataltól függ: az elf hercegnőtől, aki a palotán túli világról ábrándozik, a gyönyörű, fékezhetetlen, eszes romanó lánytól, és a félelf fiútól, akinek sejtelme sincs róla, hogy ereiben nagy elődök vére folyik, mely kijelöli végzetét.Évezredekkel civilizációnk pusztulása után bolygónkat – amit ekkor már Négyföldként ismerünk – az emberek mellett trollok, gnómok és elfek lakják. Utóbbiak közé tartozik a Shannara-család, akik felmenőik révén olyan természetfeletti képességek birtokosai, amelyek segítségével döntően befolyásolhatják a világ alakulását. A világét, amit most rég feledésbe merült, sötét erők fenyegetnek. A gonosz ellen Amberle, az elf hercegnő, a Shannara-család utolsó leszármazottja: a félig ember, félig elf Will és Eretria, a bandita– három, egymástól gyökeresen eltérő személyiség fog össze. Küldetésük, hogy megmentsék a világot – ám eközben saját félelmeikkel is meg kell küzdeniük.

Eredeti cím:

The Shannara Chronicles

Megjelenés:

2016

Epizódhossz:

43 perc

Epizódok száma:

19

IMDb:

Kategóriák:
Fantasy Kaland Sci-fi Befejezett
1 2
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Az Ellcrys S01E09

Átlag: - 0 szavazat

Értékelésed:

Wil és Amberle versenyt fut az idővel, hogy még időben az Ellcrys-hez érjen. Eközben Allanon és Ander az elf hadsereg élén Dagda Mor és démonhordája ellen indul. De az ár, amit tetteikért fizetniük kell, hatalmas, és mindannyiuk sorsát örökre megpecsételi.

Még nem érkezett hozzászólás az epizódhoz

A hozzászóláshoz jelentkezz be!