1 2 3 4 5 6 7
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24

Bűnbánat (S07E12)

A Voyager egy sérült idegen hajóra bukkan, amelyről 11 utast transzportálnak át. Közülük három nygeai őr, akik a többi rab fölött őrködnek. A gyengélkedőn az egyik rab Iko foglyul ejti Hetest, de Tuvok lelövi. Yediq, a felügyelő elmondja, hogy a rabokat visszaviszik az anyabolygójukra, ahol kivégzik. A Voyager legénysége nem örül a dolognak, de az Elsődleges Irányelv miatt nem avatkozhatnak be. Egy összeszólalkozás után a nygeai őrök megverik Ikot, és a Voyager biztonsági tisztjeinek kell közbeavatkozniuk. Erre Janeway inkább Tuvokra bízza a foglyok felügyelését. Ikot a gyengélkedőre viszik, ahol a Doktor Hetes nanoszondáinak segítségével helyreállítja a neurális sérüléseit, és miután felébred, kiderül, hogy Iko teljesen megváltozott. Eközben kiderül néhány dolog a nygeai igazságszolgáltatással kapcsolatban. Neelix igyekszik segíteni az egyik rabnak, de ez később hibának bizonyul.

Star Trek: Voyager

random

A Voyager, a Föderáció egyik legmodernebb hajója, egy Maquis hajó nyomában járva a Delta Kvadránsba kerül. A Csillagflotta és a Maquis legénység egyesülve kezdi meg a hazafelé vezető 70000 fényéves utat az ismeretlen térségén át.

Epizód címe:

Bűnbánat

Eredeti cím:

Star Trek: Voyager

Megjelenés:

1995 - 2001 (Vége)

Epizódhossz:

45 Perc

Epizódok száma:

168

IMDb:

Kategóriák:
Kaland Akció Sci-fi Akció Sci-fi Kaland

Bűnbánat (S07E12)

A Voyager egy sérült idegen hajóra bukkan, amelyről 11 utast transzportálnak át. Közülük három nygeai őr, akik a többi rab fölött őrködnek. A gyengélkedőn az egyik rab Iko foglyul ejti Hetest, de Tuvok lelövi. Yediq, a felügyelő elmondja, hogy a rabokat visszaviszik az anyabolygójukra, ahol kivégzik. A Voyager legénysége nem örül a dolognak, de az Elsődleges Irányelv miatt nem avatkozhatnak be. Egy összeszólalkozás után a nygeai őrök megverik Ikot, és a Voyager biztonsági tisztjeinek kell közbeavatkozniuk. Erre Janeway inkább Tuvokra bízza a foglyok felügyelését. Ikot a gyengélkedőre viszik, ahol a Doktor Hetes nanoszondáinak segítségével helyreállítja a neurális sérüléseit, és miután felébred, kiderül, hogy Iko teljesen megváltozott. Eközben kiderül néhány dolog a nygeai igazságszolgáltatással kapcsolatban. Neelix igyekszik segíteni az egyik rabnak, de ez később hibának bizonyul.

Videómegosztók: StreamhideStreamsb
előző következő