dmdamedia

Mocsárvidék

Átlag: 10.0 - 1 szavazat

Értékelésed:

A 80-as években járunk, Franco rendszerét követően egy borzasztóan szegény és apró spanyol faluban, ahonnan egy év alatt négy lány is eltűnt. A fővárosból kirendelt két rendőr (Javier Gutiérrez és Raúl Arévalo) amolyan büntetésképpen kapta meg az ügyet, mert az egyikük a régi rendszer híve és szolgája volt, a másik pedig még az átalakuló helyzetet is túlságosan radikálisnak tarja. A két nyomozó között, eltérő világlátásuk, „pártállásuk” ellenére minden, kibontakozni készülő konfliktus gyorsan elboronálódik. Pedronak nem tetszik, hogy társa esetenként ökölcsapásokkal igyekszik információhoz jutni, de a cél, a gyilkos horogra kerítése, közös, így komolyabban nem csinál ügyet ezekből az esetekből. Bár eleinte a legutóbb eltűnt két testvér megtalálása a feladatuk, az ügy hamar gyilkossági nyomozásba vált át. Hamarosan rájönnek ugyanis, hogy egy sorozatgyilkossal állnak szemben, aki évek óta szedi áldozatait a fiatal lányok körében az isten háta mögötti spanyol mocsárvidéken.

Eredeti cím:

La isla mínima

Rendezte:

Alberto Rodríguez

Megjelenés:

2014

Epizódhossz:

1 óra 45 perc (105")

IMDb:

Kategóriák:
Krimi Horror Misztikus

Még nem érkezett hozzászólás

A hozzászóláshoz jelentkezz be!